
Manapság már hatalmas marketing ereje van ennek a szónak.
Hányszor hallod egy nap? Ömlik a tv-ből, rádióból, ezt hallod a szomszédtól és az anyósodtól is. Szerencse, hogy a csapból még csak a víz folyik.
De tényleg létezik? Vagy csak kitaláltunk magunknak egy sémát amit szinte minden nyűgre, bajra ráhúzhatunk? Olvasd el ezt a szubjektív cikket, és állítsd össze magadban a választ!
A stressz volt, van, lesz és mint ebben a duális világban mindennek, ennek is két oldala van. Van egyszer a jó, az ösztönző, a serkentő stressz, és van a rossz, a lehangoló, a depresszív, a nyomasztó és kiakasztó, katasztrofális stressz. Amit nyilván szeretnénk hamar lerázni magunkról, vagy lemasszíroztatni.
Maga a fogalom a 30-as években nyert értelmet a világ számára. Egy okos és dörzsölt fickó, Dr. Selye János kutatásai és felismerései méltán rázták fel a 30-as évek népét. Selye bizonyságot nyert arra vonatkozóan, hogy a stressz hatással van belső szerveinkre (pl.: mellékvesekéreg, nyirokszervek, gyomor-bélrendszer, stb.) és pszichénkre egyaránt. Rávilágított arra is, hogy 3 fogaskerék hajtja azt a kíméletlen gépezetet, mintegy ok-okozatt képpen.* A stresszor – eseményt, helyzetet, személyt jelölhet – ami beindítja a masinát. Ez lehet egy „intelligens” főnök, vagy egy „korrekt” üzlettárs, vagy akár az elméd, ami folyamatos felesleges agyalásra buzdít. Majd következik a stresszor okozta pszichológiai vagy kémiai zavar és végül, a szervezetnek a stresszorra adott adaptációs válasza (a „nyelsz vagy nyersz” effektus).
Levonható az ésszerű, következtetés, hogy ha van stressz, akkor van tünet is. Rengeteg tünetet produkál bennünk ez az állapot, de itt csak a bőrre gyakorolt hatását mutatom be.
Valószínű, hogy Tarzant még nem izgatta, hogy amikor a frászt hozták rá és felkergették a fára, az mennyiben változtatta meg a bőre állapotát, és úgy gondolom Jane sem gondolkodott el azon, hogy „ebben a rohanó világban miért nincs egy perc nyugta sem az embernek ”. De nekünk igenis foglalkoznunk kell ezzel a témával, mert ma már tény: a stressz hatással van bőrünk állapotára.
Számtalan bizonyíték van már erre. Például, kutatásokat végeztek, hogy megfejtsék a tyúk vagy a tojást szindrómáját a pattanásokkal kapcsolatban. Szerinted mi van előbb a pattanás és a miatta gerjesztett pánikod vagy a stressz aminek a következménye lesz az akne?
Türelmes és időben gazdag kutatók, 22 önkéntes segítségével megtalálták a választ. A 22 egyetemista, akiknek egyébként is pattanásos volt a bőrük, valamint hajlamosak voltam a „stresszállapotra”, jelentkezett a tudósoknál vizsgaidőszak előtt és után. A vizsgaidőszakban a növekvő stressz hatására jelentősen megszaporodtak a patik. Az eredmények arról győzték meg a kutatókat, hogy a fokozódó „stresszállapotnak” egyenes következménye a pattanások nagy számban való megjelenése a bőrön.
Csak még egy rövid: Az University of Medicine Berlin és az University in Canada, egy hipotézist állított fel, miszerint a stressz súlyosbítja a bőrbetegségeket az immunsejtek számának növelésével a bőrben. Az egereken végrehajtott kísérlet bizonyította, hogy a stressz több érett fehérvérsejtet eredményezett a bőrben.
Hogy mégis miben mutatkozik mindez?
Levonva a konklúziót, valóban létezik a stressz, a „stresszesállapot”. Mit tehetsz ellene? Nem sokat és mégis rengeteget. Sanszos, hogy a környezeted kevésbé fog megváltozni mint Te magad...és erre megannyi lehetőséged van!
Például a mai ezotériában megtalálhatod a számodra legmegfelelőbb lazítási technikákat. VAGY, megváltoztathatod az életviteledet (táplálkozás, sport, hobbik, stb.). VAGY, kikapcsolódsz egy koncerten, egy moziban, egy masszázságyon… számtalan megoldás létezik, pont annyi, ahány ember, és ahány ház.
Egyet biztosan mondhatok, a masszázs segít!
Engedd meg, hogy elkerülve a propagandát és az elfogultságot, ezt bizton állítsam. Bár ebben a cikkben nem tértem ki az izomzatra, amin igazán segít a masszázs, ám elég csak megemlítenem a kezelés közérzet javító szerepét, máris belátható, hogy elemében a stressz gyökereit támadja, így biztosítva az ellazulást. (A száraz bőrödet egyértelműen a különböző kozmetikumok táplálják, változtatják meg szerkezetét, amit egy masszőr vagy egy kozmetikus szakszerűen belemasszírozhat a bőrödbe.)
Kedves Olvasó, bízom benne, hogy érdemes volt e sorokig eljutnod és megtalálod a számodra legmegfelelőbb megoldást.
Take it easy…
Hozzászólások:
MassagEExpress - A masszázs
2011, Dunakeszi
* máshol olvastam 4 stressz alapról is, de nem tudtam teljesen eligazodni, ennyit tévedést engedj meg nekem